A környezetvédelem nagyon fontos! Sok kis történetet olvashatunk a természetvédelemről, amiből tanulhatunk is. Ebben a cikkben az én történetemet hallhatjátok!
Ma elmentünk két barátnőmmel cukrászdába, majd hazafele jövet találtunk egy haldokló kismadarat. A földön feküdt, a szárnyait csapkodva. Segítettem neki felállni, de a szárnyalásban már nem tudtam, hisz el volt törve az egyik szárnya. Mind a hárman pánikba estünk, nem tudtuk, hogy mihez kezdjünk. Ketten ott maradtuk a madárka mellett, míg egyikünk elment az egyik rokonához, aki közel lakott, és kért egy nagyobb zacskót. Visszajött hozzánk, majd együtt kilyukasztottuk pár helyen, hogy a madárka kapjon majd levegőt. A lyukak nem voltak nagyok, nehogy kiessen. Szépen beletettem a zacskóba, majd közösen elindultunk a természetbarát Ökológia tanárnőnkhöz, aki sajnos állatorvost nem tudott hívni, ugyanis időközben nagyon sötét lett, de egy szalvétával kibélelt dobozba átraktuk az állatot. A tanítónőnk úgy döntött, hogy addig nála lesz, míg nem tud valaki elmenni, hogy meggyógyítsa a madárkát.
Gondoltam érdemes megosztani az ilyen történeteket, hogy az emberek okuljanak belőle, és ne hagyják ott a sebesült állatokat! Ha neked is van különös élményed a természettel, írj a facebook oldalunkra! :)
Népszerű bejegyzések
-
Sziasztok! :) A Teen diary oldalán ez az első heti egyszer megjelenő Inspirációk. Képek. Idézetek. bejegyzés. Ha el szeretnéd menten...
-
A Prezentáció bejegyzéseinkben képeket, cikkeket, információkat gyűjtünk egy adott témáról, melyet felhasználhattok iskolai projeckteitekbe...
-
A tiniknek gyakran nincs önbizalma (néha még a felnőttek sincs), csúnyának tartják magukat. Ebben a cikkben leírjuk, hogy mi a teendő, hog...
-
A környezetvédelem nagyon fontos! Sok kis történetet olvashatunk a természetvédelemről, amiből tanulhatunk is. Ebben a cikkben az én törté...